HTML

Friss topikok

EFiL s'treborkajruf

Ebben a kis Blogban szeretném bemutatni, általam egyszerűnek, de másoknak bonyolultnak hitt életemet.Néha mesével egyenlő dolgok történnek velem, velünk.Sokan azt hinnék első olvasásra, hogy én ezt kitalálom,de elmondom:nem.Ez a kőkemény igazság!Ritkán egy fontosabb eseményt is megfogok említeni és abban a témában fogok egy kicsit körbe nézni, s leirni azt.

2007.09.22. 14:48 furjakrobert

Lorántffy parádé 2007.

Az első pár hét eseményei...

 

Hát...nem is tudom hol kezdjem a monológomat, de egyet előre bocsájtok: néha itt-ott kissé vulgárisan fogok fogalmazni, mert megköveteli az adott történet. Tehát én ezt az évet úgy kezdtem el, hogy minden új lesz, mármint az osztálytársak miatt. A tananyag annyira nem változott, megy is, úgyahogy. Nos visszatérve az osztálytársakra, az utóbbi pár napban kiderült, hogy egy-két tanuló kollégám a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen diplomázott le a nyáron. Felsorolnám milyen titulusú kollégáim vannak: doktorok, ügyvédek, pszichológusok, mérnökök foglalnak helyet Tőlem 1-2 méterre az osztályteremben. Ez hatalmas megtiszteltetés szerény személyemnek, nna meg persze az is, hogy ritkán egy kissebb kommunikációban is részt vehetek ezekkel a nagy emberekkel, bár nem tudok sok mindent hozzá fűzni a beszédükhöz, mert nekem ugye még nincs diplomám és egy kicsit rosszul érzem magam emiatt. Ráadásul az egyik lány osztálytársam a matematikát meghazudtolva számol fejben, én meg még ezt a tudásomat nem fejlesztettem ki annyira, úgyhogy most 2 év fegyházat kapok vagy a kukoricán kell térdelnem pár hétig. Nna mindegy, hát ez van. Történt ugyanis, hogy egyik matematika tanórán a kedves tanár nő kihivott a táblához, hogy oldjam meg a szerinte roppant egyszerű feladatsort. Én a táblánál eléggé küszködtem a számokkal, sőt, bevallom rosszul adtam össze a számokat, de mivel a többi osztálytársam ( tisztelet a kivételnek - a szerk. ) robot és nem hibázik, egyből le lettem ugatva, hogy hülye gyerek az 88, nem pedig 90. Mondhatnánk azt is, hogy egy erőset hakniztam, mert fingom nem volt semmiről. De hát ezekhez hozzá kell szoknom, hogy a nagy nevű atomfizikusok néha néha leszólnak engem egy ilyen helyzetben.
Azt már nem is kell mondanom szerintem, hogy minden órán szana röhögjük a fejünket. Nem volt még egy olyan óra sem, amikor nem találtunk ki valami abszurd faszságot, kezdve az első történelem órán a Bohóc orral. Azon kivoltunk borulva, nem kicsit. Nem is tudom mit meséljek még, mert annyi minden azért nem történt velem.


Viszonlátás!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://furjakrobert.blog.hu/api/trackback/id/tr95173118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása