EFiL s'treborkajruf

Az én történetem.

 

Kezdődött ugye minden azzal, hogy megszülettem. Méghozzá 1989.október.20-án, azaz egy szép, őszi, kicsit hüvöskés pénteki napon, a Fejér megyei Dunaújvárosban. Jó kis kommunista város. Jójaz nekem...bőven.

Ezekre az időkre nem nagyon emlékszek, bár szerintem senki sem. Mindegy végülis. Az első komoly attrakcióm olyan 7-8 évesen történt velem. Mamáéknél voltunk, kinn a Palme köznél. Az utca végén van egy íves lejtő, végén egy elég nagy bukkanóval. Nos, volt triciklim, meg két bátyám ( a két bátyám még mindig meg van - a szerk. ), és mivel unatkoztunk, elhatároztuk, hogy mind a hárman felülünk a triciklire, és legurulunk ezen a lejtőn. Mint utóbb kiderült, ezt nem kellett volna. Elkezdtünk legurulni, semmi baj nem lett volna, HA a lejtő végén nincs ott az a bukkanó. Elértük a végét, és mind más irányban repültünk. Nekem csak az államról szakadt le a bőr, Misi és Zoli is elég rendesen összetörték magukat. Egyből be a kórházba, injekció és összevarrás. Hát ez sajnos ilyen. Óvodás emlékeim sincsenek nagyon, azt tudom, hogy oda jártam a Bartók térre. Én mindig úgy hívtam, hogy a 'kék keritéses' oviba jártam. Szóval voltak itt is dolgok rendesen, de annyira nem volt még rossz. Bár nem is tartkózkodtam annyit ebben az épületben, valahogy nem szerettem oviba járni. Tök lényegtelen. Az iskolai éveimet a neves Vasvári Pálba kezdhettem meg. Rögtön elsőbe pár traumán esett át az osztály. Osztályfőnök csere volt. Nem is egyszer. Az alsó tagozatba volt vagy...3 ofőnk, ha jól emlékszek. Jójaz, had szenvedjen a hülye gyerek.

Eztán jöttek azok a felejthetetlen felsős évek. A kedves osztályfőnök valahogy nem szívlelt engem, de hogy miért? Azt a mai napig nem tudom sajnos. 5.-be azzal kezdtem, hogy a kémia terem ablakából szendviccsel megdobáltam a járókelőket. Bevallom, én voltam. Ennyi. Meg is kaptam érte a szép kis igazgatói figyelmeztetést. Haza nem nagyon mertem menni, de csak kellett valahol aludni, meg kajálni... De az ugye nem volt baj, amikor a köcsög gyerek bebaszta a fejem, és ömlött belőle a vér. Áhh. Az lényegtelen ugye... Nos ezek után némi csend következett az életembe. Bár pergett rendesen a naptár, azért olyan hatalmas dolgok nem történtek. Éltem az életem, nap s nap után. A legközelebbi érdekes esemény 8. osztályba történt, amikor is beválogattak az iskola futball csapatába. Akkor valami olyasféle jaszkari következett az életembe, amit a mai napig nem tudtam überelni. Mindig lógtunk órákról, hogy megyünk meccsekre, és mi volt a nagy sztárok, mert ugye a focistákat mindig szerették. 2 meccsen vehettem részt, és mind a kettőn kikaptunk, így nem jutottunk tovább a csoportunkból sajnos. Ezután ismét hatalmas csend honolt életem ködös könyvébe. Következett a bús ballagás. Bár én azért kicsit örültem is neki, hogy új kihívásokkal kell majd szembe néznem. De hogy utólag igy visszanézem az életemet...hát nem gondoltam volna, hogy ezek a kihívások ekkorák lesznek.

 

 

...To be continued...