EFiL s'treborkajruf

Nah akkor kezdődjön a folytatás...

Pár napos szünetet tartottam a blog írásban, valahogy nem voltam olyan szinten, hogy normálisan tudjak valamit is ide írni. De úgy érzem most menni fog. Vagy nem. Ezt majd eldöntöd te.

Nos ott hagytam abba rendkívül izgalmas életrajzomat, hogy elballagtam általános suliból. Fostam kicsit az új osztálytól, de hát ki nem? Jó, lehet vannak olyanok is akiknem, de engem azok most nem érdekelnek. Én fostam és kész. Tehát... emlékszem, hogy anyuékkal mentem, meg ott volt öcsém is, de fél úton elbúcsúztunk egymástól. Eztán egyedül folytattam az utamat a fellegvár felé. Nos ugye szokásomhoz híven, már első nap elkéstem... Mindegy, jelentősége abszolút nincs. Beértem, majd fingom nem volt, hogy hova kéne mennem. Lementem tesi teremhez, hogy hátha meglátok egy ismerős arcot. Így is történt. Tudtam, hogy általános suliból osztálytársam lesz egy volt évfolyamtársam. Miután megpillantottam őt, egy kicsit már nyugodtabban folytatódott a napom. Felmentünk a termünkbe ( 511-es ) és mindenki helyet foglalt. Emlékszem én az első padban ültem, és padtársam Bula Gábor volt. Nagyon komoly volt, moccanni nem mertem, kurva égő volt bármit is csinálni. Szóval kb. 4 órát mozdulatlanul éltem át. Hát ez volt az első napom. 9. osztályba még talán nem is voltak nagyon problémák, bár Mr. Taylornál már kezdődtek a dolgok, év végi felelgetések 2-esért irodalomból...meg egyéb finomságok. Lényeg, meg lett, csont nélkül átmentünk. Ezután következett a 2. évfolyam. Kegyetlen nagy harcok kezdődtek meg itt, mondhatnám, itt kezdődött meg ügyvédi pályafutásom, és ekkoriban alakult ki az EFENDESZ ügyvédi iroda is. Onnantól kezdve komoly pereket nyertünk meg kollégámmal, Mr. Taylorral. Bár voltak necces pillanatok, de mi mindig tiszta fejjel gondolkodtunk. Sajnálatos módon év végén matematika és fizika tantárgyból pótvizsgára köteleztek, de nagy szerencsénkre átmentünk. Következett a 3. év, ahol irgalmatlan nagy, hát ahogy Szabó úr szokott fogalmazni: ABSOLUTE EXCELLENT FATAL WIN-ek kezdődtek meg. Olyan ügyeket nyertünk meg, hogy huhuhuhuhhh, olyat még ember nem igen látott. De mindegy. Megigértük, megcsináltuk! Ha egy politikai jelmondattal élhetek... Miután kikerült a híres balatonöszödi-beszéd, nem volt olyan nap, hogy nem sütöttünk el olyan dumát, ami ehhez kapcsolódó volt. A tanárok ezt nem nézték olyan jó szemmel, de valahogy mindig ki tudtunk csúszni a ránk nehezedő súlyok alól. Elérkezett lassan a félév. Ritka szar lett. 6. A bűvös 6-os, de nem a dobókockáról... Mindegy elkezdtük valahogy kijavítani, több-kevesebb sikerrel. Ez van. Év végén megmaradt a bűvös 6-os. Krisztián szavaival élve:" Róbert had gratuláljak év végi parádés teljesítményedhez! " Ez valahogy megmaradt bennem, és üldözni fog, életem végéig. Mindegy,történt ami történt, itt vagyok, élek és virulok, bár -1 év az életemből. Igazából lényegtelen. Úgy érzem jól döntöttem akkor... Bár... Meglehetett volna csinálni. Én nem akartam. Ez lett. Ezt mostmár végig kell játszani. Nem lehet kiszállni. Itt vagyok és tanulok, mostmár jól megy minden, pontosabban: jobban megy minden. Remélem ez a tendencia megmarad év végéig, vagy inkább 4. év végéig. Meg van ennek a dolognak, mármint a -1 év dolognak a pro és kontrái. Meg gondolom mindenkinek meg van erről a prekoncepciója, de ez engem nem érdekel. Építgetem hatalmas karrieremet, nyáron például épitkezéseken rohadtam a családi vállalkozás keretein belül. Hát az szép volt az. Mondjuk legalább tanultam egy-két dolgot az ott történtekből. Bár... mindenből megpróbálok tanulni, pl saját hibáimból. Mert az van bőven sajnos, mint mindenki másnak. Ilyen az élet, így kell leélni, tökéletes nincs. Nem is tudom mit irjak még, leirtam azt hiszem mindent, ami a f*sz agyamban tobzódott. Ha mégse... akkor az az én titkom marad. Örökre.

Au revoir!

Viszonlátás!



...To be continued...